udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Costa, Carei

2005. január 24.

A múlt hét végén Szatmárnémetiben George Vulturescu költő, a megyei művelődési felügyelőség igazgatója és Ilyés Gyula a város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Számba vették azt, hogy tavaly 120 könyvet adtak ki szatmári szerzőktől. Costa Carei Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi és más magyar költők verseit fordította, Soltész József pedig angolra fordította Eminescu Esthajnalcsillag című versét. A 120 kötetből 29 a magyar nyelvű, ez kevés. Bura László tanárnak, a kiváló nyelvésznek és helytörténésznek tavaly négy könyve jelent meg, amelyek közül kiemelkedik a mártír szatmári püspökről, a börtönben meghalt Scheffler Jánosról, csaknem két évtizedes kutatómunka nyomán kiadott munkája Kiemelkedő teljesítmény Varga Attila parlamenti képviselő alkotmányjogi tanulmányokat tartalmazó könyve, vagy Heinrich Ferenc Keressétek az igazságot című elmélkedés-kötete. Értékes Enyedi István Szatmár megye műemlék orgonáiról készült munkája, vagy Kiss Kálmán Egri községről írt alapos monográfiája. /(Sike Lajos): Csak tavaly 120 könyvet adtak ki szatmári szerzőktől. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék